3. rész - Csak ŐT ne !

 Nem is tudom hol kezdjem. Talán ott, hogy fantasztikusak vagytok? Vagy ott, hogy minden egyes kommentnél szinte elsírtam magam? El sem hiszem, hogy elértem a 13 ( !!! ) feliratkozót. Köszönöm szépen még egyszer mindenkinek. Tudjátok igaz, hogy nekem ez nagyon fontos? Tudjátok igaz, azt is, hogy soha nem gondoltam volna, hogy én írni fogok? Nem hittem volna, hogy elérem ezt... 

Na de, nem is szeretném tovább húzni a szót. Csak annyi még, hogy feliratkozni és kommentelni még mindig lehet, nagyon megköszönném ! x

A zaj hallatára mind ketten felpattantunk. Gyorsan felkapcsoltuk a villanyt, majd nagy szemekkel bámultuk egymást. Ijesztő volt. Újra egymásra pillantottunk Alex - el, majd egymás kezét megfogva elindultunk az ajtó felé. Halkan ki nyitottam az ajtót, de valahogy hirtelen elvesztettem az egyensúlyom és szinte előre estem, miközben ki kukucskáltam az ajtó mögül. Szerencsére Alex visszarántott. Ilyet is csak mi tudunk. Lassan kiléptünk a szobából, még mindig egymás kezét szorítva, és elindultunk le a lépcsőn. Sötét volt, így nagyon óvatosnak kellett lennünk. Lépteket hallottunk, ettől már végképp megijedtünk. Mind kettőnknek remegett a keze. Már szinte lent voltunk, mikor hallottuk, hogy anyáéknál is nyílik az ajtó.. de sajnos már késő volt. 

Két fekete maszkos alak volt az. Lefogták a szánkat és felkaptak. Nem tudtam védekezni, túl szorosan fogott az egyik. Távolról hallottam, ahogyan apu vissza küldi anyut és Anitát, majd le rohan. De mint mondtam késő volt. Apa nem vett észre, én viszont akármennyire is próbáltam, egy hangot sem tudtam ki adni. Éreztem, hogy lassan az összes erőmet elveszítem, éreztem, hogy lassan már nem bírok ordítani sem. Utolsó pillantást vetettem Alex arcára, majd mindent ellepett a sötétség..

*

- Te idióta! Ugye tudod, hogy ez nem az a lány? Ugye tudod, hogy ő a rendőr lánya?! Te... - ordítozott az egyik, miközben verekedett a másikkal 

Ezekre a mondatokra ' ébredeztem ' . Lassan kinyitottam  a szemem, majd körbe néztem. Egy kicsi szobában, pontosabban egy kanapén ültem, mellettem Alex. Alex - nek még mindig csukva volt a szeme. Borzalmas volt mindezt átélni. Azt hittem, hogy már mindennek vége, azt hittem apunak igaza volt, és soha többé nem történik ilyen. Tévedtem. Újra.. újra megtörtént. Elraboltak, és most nem csak engem, hanem a legjobb barátnőmet is. 

- Engem kerestetek! Nem? ŐT hagyjátok békén azonnal !! - ordítottam Alex - re mutatva 

- Nyugi kicsi lány! Nem bántunk mi titeket! - vigyorgott 

- Undorítóak vagytok! Mit akartok? Eresszetek el minket! Mi nem tettünk semmit, amiért ezt érdemeljük! Hagyjatok békén! - éreztem, hogy lassan újra elmegy a hangom, de nem érdekelt, tovább ordítottam - Vagy talán mégis? Ugye tudjátok, hogy mi csak tizennyolc éves lányok vagyunk? Ugye tudjátok... - zokogtam

- Nyugodj meg, vagy lekötöm a szádat! - jött közelebb a másik

- Hát jó... - kaptam észhez - Ugye tudjátok, hogy ki vagyok én? - mondtam több magabiztosággal - Ugye tudjátok kinek a lánya vagyok? Mert én azt hiszem tudom kik vagytok! Szerintem egyáltalán nem döntöttetek jól. Mégis hányszor gondoltátok ezt át? Mégis gondoltatok arra, hogy apám a legjobb rendőr a világon? Ugye tudjátok? 

- Én meg mondtam te barom! - pofozta fel a fekete maszkos alak a társát

- Szóval elengedtek? 

- Még gondolkodom ezen... 

- De szerencsétlenek vagytok! - forgattam meg a szemeimet

- Még egy hetet kibírsz! - vigyorgott újra

- HOGY MI ?? Egy hét?? Nem! Nem tehetitek ezt velem! Nem tehetitek tönkre az életem! Ne! - fakadtam ki magamból

- Óóó, tán' nem megijedtél kicsi lány? Mi lesz a ' legjobb apucival ' ? - gúnyolódott

Feladom. Már nem bírom! Miért mindig velem? Mit tettem? Miért érdemlem ezt? A verseny! Pontosan hét nap múlva lesz, nem tudom mit csinálok, ha nem lehetek majd ott. Beválogattak a legjobb nyolcba, és most ez a két személy egy pillanat alatt mindent tönkretesz. Muszáj ott lennem! Innen viszont minnél hamarabb ki kell szabadulnunk. Rémes ez a hely, és már éhes is vagyok. Még az a szerencse, hogy mind kettőnkön hosszú pizsoma van, rajtam a Superman - es felső egy sima fekete jégerrel, Alex - en viszont a Batmen - es. Legalább nem fázunk. Ez a két idióta pedig mást nem tud tenni, csak minket bámulni. Mostmár értem miért mondta apu, hogy még a hülye is megtalálná őket. Bízom édesapámban. Nagyon bízom benne, hogy ő sem adja fel! Nagyon bízom abban, hogy addig fog minket keresni, míg meg nem talál! Muszáj! Muszáj minnél hamarabb eltűnnünk innen! Hét nap! Már csak hét nap van a versenyig! Mi lesz így? Nem bírom! Miért? Miért én? - gondoltam magamban, miután észrevettem, hogy egy könnycsepp gördül le az arcomon.

Alex még mindig csukott szemmel ült a kanapén. Borzalmas volt mindezt végig nézni. 

- Vele meg mit csináltatok?! Miért nem kel fel?! Miért nem nyitja ki a szemét?! - ordítottam újra

- Jaj kicsim! - közeledett felém az egyik - Tudod! Ha mi most elengednénk titeket, rögtön elkapnának minket. Nem tehetjük ezt! Ezért abban egyeztünk meg a társammal, hogy ... - hozzám akart érni, de én lecsaptam a kezét .

- NEM ! Nem tehetitek ezt velünk ! Vagyis.. hét nap múlva fontos versenyem lesz ! Ez az életem ! Nem tehetitek ezt velünk ! Nem lehettek ennyire szívtelenek ! Azért mert ti ilyenek vagytok, és nincs normális életetek, a miénket ne tegyétek már tönkre ! Kérlek ! - rúgtam el magamtól az újra felém közeledő maszkos alakot.

- Jaj, drága ! Hát nem érted? Nem engedhetünk már el titeket ! Akkor egy pillanat alatt lebuknánk ! Ennyire idióták mi sem vagyunk ! 

- Képesek lennétek tönkretenni két tizenéves lány életét, csak, hogy ti még pár napig meneküljetek? Azt hiszitek, ha .... tudjátok ti! Akkor jobb lesz? Hát nem! Csak rosszabb! Borzasztó rossz! 

Még bele gondolni is rossz volt. Rossz volt azt elképzelni, hogy mi.. már nem...! Na de hagyjuk! Remélem hamar kiszabadulunk innen! Remélem apa hamar megtalál minket! Még mielőtt ez a két idióta valamit tenne velünk. Szörnyű lenne, ha bármi is történne. 

A két maszkos alak leült. Tökéletesen látni lehetett, ahogyan még mindig ránk vigyorognak. Egyszerűen undorítóak voltak. Alex - re pillantva, újra bepánikoltam. Miért nem kel fel?! Miért nem nyitja már ki a szemét?! Mindenhogy próbáltam őt ' fel kelteni ' , de nem ment. Sajnos, egyáltalán nem mozdult. 

- Nem vagytok éhesek? Nem akartok semmit enni vagy inni? 

- Hogy - hogy ' éhesek ' ? Direkt csináljátok ezt? Miért nem kel fel már? Mit tettetek vele? 

- Semmit! És jobban teszed ha be fogod a szád! Nyugi már kicsi lány! - állt fel az asztaltól az egyik

- Nem! Addig nem nyugszom, míg el nem mondjátok mit csináltatok vele! 

- Off. Látom veled nem lehet semmit sem csinálni. Nem ezt akartam, de nincs más választásunk. Nem hagyhatjuk, hogy miattatok újra börtönbe zárjanak. Ma reggel szöktünk meg, így is nagy nehezen! 

- Tudtam! Tudtam, hogy ti vagytok azok! Ti..ti sze.. - mondatomat nem tudtam befejezni, hiszen egy kéz befogta a számat, majd lassan be is kötözte

- Te akartad! - emelt fel, majd egy székhez kötözött

Ugyanezt tette a másik alak is Alex - el. Elhelyezte egy velem szemben levő széken, majd őt is szintén kikötözte. Alex még mindig nem volt magánál. Igaz, már néha - néha motyogott valamit. De semmi. Olyan mint mikor valaki alszik, és álmodik, de nem tud felkelni.

- Igen, nyugodj meg. Csak altató. Hamarosan fel ébred, és akkor... búcsúzunk drágám. Búcsúzunk.

Próbáltam kiszabadulni a kötelek szorosságából, de nem sikerült. Később levették a számról a ragasztó szalagot ( mivel avval ragasztották le egy idő után a számat ) , majd nagy szemekkel néztük egymást. Alex - re vártunk. Arra, hogy felébredjen, és ... és ... bele sem tudok gondolni! 

* 

- Alex! Végre! Jól vagy? Ne ijedj meg! Nem lesz semmi baj! Itt vagyok, Alex! Nyugodj meg! - próbáltam nyugtatni, mert tudtam, hogy hamar bepánikolna

- Betty! Hol vagyunk? Kik ők? Mit keresünk mi itt? Nem akarok itt lenni! Betty! - ordibált ő is 

- Most azonnal fogjátok be! Habár.. még búcsúzzatok el gyorsan, már nincs sok idő. 

- Betty! Tessék? Mit akar ez jelenteni? Betty! - kezdett el sírni

- Alex! Sajnálom! Sajnálok mindent. Igaz nem én tehetek erről, de akkor is sajnálom. Sajnálom, hogy akkor lehúztalak magammal a földszintre. Ha nem tettem volna, nem lennél most itt. Sajnálom. Szeretlek Alex! - zokogtam

- Betty! Ez nem történhet meg! Betty én nem akarok meghalni! Betty én nagyon félek! Könyörgöm ne bántsanak! 

- Sajnálom. - hajtottam le a fejem

A két fekete alak Alex irányába fordult. Nem bírtam tovább. Muszáj volt valamit tennem. Akármennyire fontos nekem a tánc nem tehetem. Nem hagyhatom, hogy a szemem láttára ŐT bántsák. 

A kés egy pillanat alatt előkerült a hátsó zsebéből, majd Alex - re emelte...

- Ne !! Engem bántsatok !! Én vagyok a rendőr lánya !! Én tehetek mindenről !! Kérlek benneteket !! Engem !! Értitek ?? Ő nem tehet semmiről !! Itt vagyok én !! Könyörgöm !! Akármit tehettek velem, akár... - nyeltem egyet - Igen, öljetek meg. Tessék. Ha nektek ez így jobb !! Ha szerintetek ez a helyes választás !! Bármit !! Csak ŐT ne !! ...

Köszönöm, hogy elolvastátok! Remélem nem volt unalmas, és tetszett! 

Kérlek, hagyjatok kommentet! Fontos lenne! Nagyon kíváncsi vagyok mi a véleményetek! x

Köszönöm. :*

2.rész - Egyszerűen tökéletes.

               
Nagyon - nagyon szépen köszönöm a 11 ( !!! ) feliratkozót és a 8 ( !!! ) kommentet. 
          Sokat jelentett nekem ! Remélem ezt a részt sem fogjátok unni. 

                      Annyira boldog vagyok, s még egyszer köszönöm a feliratkozókat és a kommenteket ! 

* Betty szemszöge *

Alex elment, anyáék nincsenek itthon. Anita a szobájában..

- Bemegyek hozzá! - gondoltam magamban . 

Annyira jó vele néha beszélgetni, mindig jó egy legjobb barátnő, viszont a testvér, az mindig testvér marad. Már tizennégy éves, fel sem tudom fogni, milyen gyorsan eltelt az idő. Emlékszem még mikor együtt játszottunk, énekeltünk és nevettünk. Minden egyes emlék csodás. Természetesen rengeteget is veszekedtünk, de amióta  nagyobbak vagyunk, kevésbé. Sokkal jobban megértjük egymást, sokkal jobban megbízunk egymásban. Akármi van, hozzám fordul először. Tanácsot kér tőlem, persze ez mindig is így volt. Ezt szerettem benne. Megbízott bennem. 

  

- Anita ! Én vagyok az Betty, bejöhetek? - kopogtattam

- Jaj, te! Persze, gyere be! Nyitva van! - kiabált

Kinyitottam az ajtót, majd lassan bementem és leültem mellé az ágyra. Ő természetesen a tabletjét piszkálta. Ha jól láttam épp twitteren volt. Gondolom megint Louis - t nézte. Igen, ő is szereti a One Direction - t, de ő csak egy sima fan, kedvence Lou. Szerinte nagyon aranyos és vicces. 

- Mit csinálsz buba? - kérdeztem tőle, miközben végignéztem a szobájában 

- Hát, épp rendet rakni készültem, de feladtam. - dőlt ki az ágyán

- Az én húgom. - vágtam rá

Egyikünk sem volt az a típusú, aki könnyen rendet tud tartani a szekrényében. Igen, ez olyan, hogy rend volt a szobámban, egészen addig, ameddig el kellett döntsem, hogy mit vegyek fel. A ruhákkal mindig gond volt. Mindenki azt mondja, hogy sok ruhánk van, de viszont mikor valahova mennünk kell, "nincs mit felvennünk" . 

- Uram Isten ! Ezeket meg mikor vetted ? Csodálatosak ! - pattantam fel

- Nem rég, a világoskéket igazából neked vettem, mert tudom, hogy van egy olyan ruhád, amihez tökéletesen illene.  - mosolygott

- Ugye mondtam már, hogy szeretlek? - ugrottam rá

- Nem... - sóhajtott 

- Dehogyisnem ! Te kis sunyi ! - pusziltam meg - Szeretlek ! 

- Én is ! - ölelt meg szorosan 

- Köszönöm szépen ! Ez a karkötő csodálatos ! 

Amúgy én is vettem neked valamit. Emlékszel mikor egyik nap néztük az interneten azt a rózsaszín belebújóst? 

- Igen?! - nézett rám hirtelen nagy szemeivel

- Hát, gondoltam kéne neked .. 

- Igen ! Igen ! Igen ! - pattogott 

- Na, gyere át hozzám, és odaadom. 

- És tényleg megvetted.  De jó ! Köszönöm - köszönöm ! Nézd már olyan vicces feje van ! Annyira cuki .

- Ha neked tetszik - nevettem - olyan a feje, mint aki már egy hete nem evett és nem aludt.

- Semmi baj ! Akkor is cuki !

- Jól van na ! Szerintem is ! 

- Holnap reggel evel megyek suliba. - nevetett

- Komolyan? Mit szólnak majd a többiek? Mi lesz az elegáns Anitával? 

- Egyszer én is lehetek más. Nekem is változhat a stílusom.

- Jó jó ! - mosolyogtam 

- Már tudom is mivel veszem fel! 

- Komolyan mondom mintha születésnapunk lenne. Többször kéne ilyen napot szerveznünk - nevettem 

- Pontosan - nevetett ő is

- Betty, én mostmár megyek olvasni, örülök, hogy bejöttél. Tudod, én mindig rád érek ! - puszilt meg, majd kiment a szobámból

- Rendben, szia - zártam be az ajtót.

Na remek. Mostmár tényleg teljesen egyedül maradtam. Semmi baj, addig is felnézek twittere. Harry tweetelt. Istenem, megint koncertet adtak.. Na mindegy. Egy szép napon akkor is találkozni fogunk velük. Egy szép napon talán láthatom őket. Láthatom az öt idiótát, akik megtanítottak arra, hogy az álmokért küzdeni kell, és nem feladni. Rengeteg dolgot nekik köszönhetek. Mint például azt, hogy még mindig arra törekszem, hogy a maximumot adjam ki magamból, vagy azt, hogy ne a rosszat vegyem észre először, hanem a jót. Ezek csak egyszerű példák. Tehát, sok mindent... nagyon sok mindent megtanítottak.

* Alex szemszöge * 

Patrick csodálatos. Fehér pólója látszik, fekete öltönye alatt. Nyakkendője tökéletesen el van helyezve. Farmerja feszül rajta. El sem tudom mondani mennyire tökéletes. Barna haja rendezett, nagy barna szemei csillognak. Sosem gondoltam volna, hogy egy napon ilyen szerencsés leszek.. 

- Patrick.. - néztem rá kiskutya szemekkel

- Igen?

- Most sem szeretnéd elmondani, hogy hova viszel? 

- Már megmondtam, ha elmondanám,  nem lenne meglepetés. 

- Jó na.. - sóhajtottam

- Nem sokára megérkezünk. - mosolygott

A kocsiból nem sokat láttam, hiszen kint sötét volt. Már csak az utcák halvány lámpafényei világítottak. Ijesztő volt, de valahogy mégis biztonságban éreztem magam mellette. Egy nagy ház előtt megálltunk, csodálatos volt.

- Megérkeztünk. 

Patrick lassan kiszállt a kocsiból. Nekem viszont várnom kellet, ameddig lassan megkerüli az autót, hogy nekem is ajtót tudjon nyitni. Tekintete végig az én arcomon pihent. A sötétben csak a szemei csillogását láttam, de pár perc után azonnal ki is nyitotta nekem az ajtót. Lassan én is kiszálltam...

- Ez az én lakásom. - nyújtott kezet

- Komolyan? - fogtam meg

- Gyere ! 

Kézen fogva mentünk el a ház ajtajáig, majd ott elengedte, és kinyitotta a bejárati ajtót. Belülről még csodásabb volt. Emeletes háza van. Lennt minden hófehér, nem messze a bejárati ajtótól,  egy nagy csigalépcső  található. Innen is látszik, hogy nagyon jó ízlése van. Nagyon rendezett. 

 Újra megfogta a kezem, majd kinyitott egy újabb ajtót, amit eddig nem is figyeltem meg. 

Kimentünk. Amit láttam az, az egyszerűen hihetetlen volt. Egyszerűen tökéletes. A kertben voltunk, a kert közepén egy asztal, tele gyertyákkal és rózsaszírmokkal, a fákon díszek voltak elhelyezve, melyek megvilágították az egész kertet.  

- Úristen Patrick! Ez komoly? Csak miattam csináltad? Patrick, ez.. ez.. csodálatos. - szóhoz sem jutottam

- Örülök, hogy tetszik. Foglalj helyet. - húzta ki a széket 

Tudom már mondtam, de ez az egész olyan hihetetlen volt. Az asztalon a gyertyák fénye tökéletesen megvilágította Patrick arcát. Meg volt terítve. Minden tökéletesen volt elhelyezve. Az asztal vörös színekben pompázott , rózsaszírmokkal tele. 

- Na és milyen napod volt ma? - kezdett bele 

- Hát, elég jó. 

- Az jó. Amúgy ugye nem fázol?  Nem akarsz bemenni?  Vagy ha akarod oda adom a felsőm.. - dadogott

- Nem, köszönöm. Nem fázom. Így tökéletes. - mosolyogtam 

Az étel is finom volt. Fehér bort ittunk, nem tudom hogyan, de pont eltalálta. Kedvencem. Ezt az estét már semmi sem zavarhatja meg! 

- Miért nem eszel többet? Nem ízlik? - kérdezte szomorúan

- Patrick, nem láttad mennyit ettem? Azt akarod, hogy még jobban elhízzak? 

- Elhízni? Te? Láttad már magadat egyáltalán? Ne beszélj butaságokat! Te tökéletes vagy! 

- Hogyne.. én.. tökéletes. - sóhajtottam

- Az vagy! Hidd el! Fantasztikus lány vagy, ha nem lennél az, nem lennél most itt velem. Különleges vagy, épp ezért tetszettél meg nekem. Nem vagy olyan mint a többi lány nyolcvan százaléka. Nyávogósak és gyerekesek. Te olyan más vagy..

- Aranyos vagy nagyon, hogy ilyeneket mondasz. Köszönöm. De tudom, hogy ez nem igaz. Patrick, ne mondj ilyeneket. Sosem voltam tökéletes, és nem is leszek az! Sosem lesz, tökéletes életem... 

- De igen! Alex, nekem borzasztóan tetszel.. nagyon ritka az ilyen eset. DE nekem tényleg nagyon bejössz! Örülök, hogy azon a napon találkozhattam veled, örülök, hogy megismerhettelek. Örülök, hogy egy ilyen csodálatos lányra találtam.

- Én örülök annak, hogy rád találtam. Szeretnék hinni neked. Szeretném elhinni, hogy amiket mondasz mind igaz.. de nem megy. Rengeteget csalódtam már, sajnálom.. de félek! Félek a csalódástól, félek a szerelemtől, félek már mindentől! 

- Tudod mit? Ezt az estét töltsük úgy el mint a legjobb barátok. Benne vagy? Ismerkedjünk meg, légy laza. Ne félj kimutatni azt, aki valójában vagy! Nekem így is tökéletes vagy! 

- Hát jó. 

- Nem vagy még éhes? Nincs kedved bemenni? 

- Nem köszönöm, finom volt, de nem kérek többet. Inkább menjünk be. - mosolyogtam 

Felsegített. Majd lassan besétáltunk a házba. Levettük a cipőnket, majd felmentünk a szobájába. Gyönyörű volt, vörös és fehér színekben pompázott minden. Volt két nagy vörös pufókja, amire le lehetett ülni. Egy nagy ágy a szoba végében és egy nagy TV. Természetesen még rengeteg dolog. Ez a szoba óriási, minden... minden volt benne. Ahogy bementünk Patrick az egyik pufókra ült le.
- Gyere, foglalj helyet te is! Mit szólnál ha játszanánk valamit?
- Benne vagyok!
- Játszunk valamit joystick - en? - figyelte a reakciómat
- De én nem tudok.. - hajtottam le fejem
- Nem gond, megtanítalak. - ült közelebb
- Hát jó... - nevettem
- Tehát ezt fogd meg így, és ha jön az a manó, akkor nyomd meg ezt.. - magyarázta
- Oké, megvan. Kezdjük.

Egy órán keresztül játszodtunk, el sem hiszem. Mint két gyerek. Sosem gondoltam volna, hogy találok egy ilyen fiút. Akivel úgy tudsz elleni, mint a legjobb barátoddal. Egyszerűen tökéletes. Miután befejeztük a játékot. Kifeküdtünk az ágyon. Szerintem ott is több mint egy órát beszélgettünk. Nagyon beteg szegény, volt mikor öt teljes percen keresztül mindketten röhögtünk mint az idióták. Ennyit nem nevettem egész életemben.

- Ne.. ne.. nem bírom - csapkodtam a levegőbe mint egy retardált fóka
- Azért segíthetnél egy kicsit - szólt nevetve a földről
- Te szerencsétlen ! Hogy estél le ? - segítettem neki
- Nem is tudom...

Egy órán keresztül nevettünk, ez a srác kikészített. Soha nem éreztem még ilyen jól magam egy fiúval.

- Jó, elég ! Már nem bírom ! Fáj mindenem !
- Mindened? - nézett perverz fejjel
- Jaj na ! Te pedo maci ! - pusziltam meg
- Csak egy kicsit. - bújt közelebb
- Na jó..öhm.. azt hiszem én mostmár megyek .. - ültem fel

Nem azért ültem fel, mert nem bírom Patrick - ot. Sőt, most ha nem félnék, simán lesmárolnám. De félek! Abból több lenne.. így inkább felültem. Elég kellemetlen volt, de nem volt más lehetőségem. Patrick túl tökéletes.

- Rendben, várj hazaviszlek.
- Megköszönném - pusziltam meg

Felöltöztünk, majd kisétáltunk a házból. Beszálltunk a kocsiba, majd Patrick beindította a zenét.
Lassan elindultunk. Út közben is végig beszélgettünk. Nagyon sok közös dolog van bennünk. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire jó fej.

- Patrick, kérlek, most ne haza, hanem a legjobb barátnőmhöz vigyél. Megígértem neki, hogy ma nála alszok.
- Rendben. Betty - hez?
- Nem, hane... MI? Honnan tudod? Vagyis.. Jaj, semmi semmi ! - nevettem
- Ma ő is ott volt, emlékszel?
- Jó - jó! Tudom, ne haragudj.

A francba. Most azt hiszi féltékeny vagyok. Hogy lehetek ekkora idióta?! Istenem! Megérkeztünk, újra várnom kellett, ameddig Patrick kinyitja nekem az ajtót.

- Maradj még egy kicsit! - húzott magához
- D..d..de.. - a levegőt szaggatottan vettem, túl közel volt hozzám
- Alex ! Te annyira más vagy. Te vagy az első lány, akivel ennyire megértettem magam. Fantasztikus vagy. Elegáns, de mégis laza. Komoly, de mégis idióta. Egyszerűen.. nekem.. - közelebb hajolt, már csak pár centi volt a szánk között - Alex.. nekem tökéletes vagy.

Megcsókolt. Te Szent Isten! Soha nem éreztem még ilyet. Még a csókja is tökéletes volt. Pár percig tartott, de az.. leirhatatlan érzés volt. Azt hiszem... de csak azt hiszem... szerelmes vagyok! 
Hihetetlen de egy nap alatt, rengeteg dolgot tudtam meg róla, jobban megismertem. Tudom, hogy rossz ember nem lehet! Ő nem olyan! Egyszerűen bízom benne. Nem tudom hogyan.. de azt hiszem bízim benne.

- Alex! Szeretnél a barátnőm lenni? - nézett rám tökéletes szemeivel

Visszacsókoltam. Szerintem evel elmondtam mindent. Amúgy is, szóhoz sem jutottam. Egy ilyen fiúnak, pont én.. pont én kellem! Ha ez egy álom nem szeretnék felébredni!
Még egy utolsó csókot kaptam, majd lassan elengedtük egymást és besétáltam Betty - ék lakásába. Mit ne mondjak, nem csalódtam az idiótában. Egy széken ült török ülésben, az ablak előtt, egy popcornal a kezében. Gondolom mindent látott.

- Tudod, az úgy volt, hogy.. - kezdett magyarázkodni
- Betty ! Ne ! Nem éri meg ! - nevettem rajta
- De ugye nem haragszol? - állt fel
- Dehogy, rád sosem.
- Akkor ugye mindent elmesélsz? Még kaját is készítettem, hisz tudod, mesélés közben mindig kell kaja.
- Neked MINDIG kell kaja !
- Van ebben valami igazság.. - indult el a kanapé fele

Egy órán keresztül meséltem neki. Ő csak nagy szemekkel hallgatott, természetesen végig pattogott, az olyan részeknél. Nagyon megkedvelte ő is Patrick - ot. Ennek örülök, és az a legjobb, hogy nem aggódom e miatt. Sosem tenne, olyat, ami nekem fájna.
Felmentünk a szobájába. Átvettük a pizsinket, majd kidőltünk az ágyon. Úgy beszéltük, megnézünk egy filmet, de valahogy nem sikerült. Mindketten nagyon fáradtak voltunk. Mint ahogy gondoltam, hosszú este volt.

* Betty szemszöge *

Alex hazaért. Feljöttünk a szobába, majd kifeküdtünk az ágyon. Csend volt. Csak a mi beszélgetésünk hallatszott, mikor egyszer csak... egy óriási pukkanás hallatszott lentről. Valami leesett. Valami eltört. Mi lehetett az? Mikor mindenki fent van! Mindenki alszik már! Sosem voltam az a félős típusú, de ez most nagyon megrémített. Van valaki a házban?! 

1.rész - "..ez az este hosszú lesz! "

           Ez életem első blogja, tehát, tudom, hogy rengeteget kell majd még javítanom. Igyekszem. Köszönöm annak, aki ezt olvassa. Nagyon szépen köszönöm a 10 ( !!! ) feliratkozót. Nagyon örülnék ha kommentelnétek, esetleg tanácsot adnátok, hogy hogyan tudnám jobbá tenni ezt a blogot, megköszönném. Remélem nem lesz unalmas, hiszen tényleg saját ötlet, félig valóság. Remélem sokan  segítetek, kommenteltek. :)

 - Kicsim, kész vagy már? Alex öt perce rád vár! Siess! - kiabált anya a konyhából

 - Rendben, megyek már na! - szaladtam le a lépcsőn 

Igen, sosem voltam az a típusú aki reggel hamar elkészül. Viszont amióta Alex - el közös munkát találtunk, muszáj. Mindig is azt szerettem volna, ha egy ruhás üzletben dolgozhatnék. Nemrég viszont sikerült, sőt nem csak nekem. Mindketten a H&M ruhás boltban dolgozunk. Szerintem tökéletes munka.
 - Alex! Valaki nagyon boldog ... - néztem rá kíváncsian
 - Dehogyis! Csak.. csak.. egyszerűen jó kedvem van - hadarta a kis szőkeség
 - Most nekem vagy magadnak akarsz hazudni? - nevettem
 - Jó, később elmesélem. - pirult el
Természetesen anya csak nagy szemekkel nézett, majd kihesegetett minket. Gyorsan beszálltunk az autóba, és elindultunk. Út közben szemeztem a mellettem ülő idiótával. Mindig is csodálkoztak az emberek, hogy hogyan értjük meg egymást úgy, hogy nem szólunk egy szót sem. Ez a mi "titkos beszédünk" . 
Annyira nem szeretem azt, hogy a  szüleim rengeteget dolgoznak. Apu folyamatosan fáradt, nem is csodálkozom, ez egy rendőr dolga. Viszont rossz, mikor egész nap egy szót sem tudunk váltani. Anya munkája sem jobb. Ő orvos. Régebben én is az szerettem volna lenni, viszont mikor rájöttem, hogy a kémia és a biológia nem az én világom.. feladtam. Büszke vagyok a szüleimre, csodálatosak. Mindent megtesznek, csak azért, hogy nekünk tökéletes életünk legyen. Tisztelem őket, mivel rengeteg olyan dolgon mentünk keresztül, amin más nehezebben tudott volna. Nehéz része is volt az életünknek,  de mostmár szerencsére minden rendben. Minden helyrejött. Sőt...
 - Betty! Mit is mondtál mikor lesz a HHI?
 - Alex! Te tényleg nem tudod? - ez kicsit sziven ütött de folytattam - Na mindegy, amúgy..
 - Egy hét és három nap múlva. - fejezte be a mondatomat kuncogva
 - Te sunyi! Hát mégis tudod. Jaj, így is nagyon izgulok - ugrottam rá
 - Mit mondtam neked egy hónappal ezelőtt? Beválogatnak, benne leszel a legjobb nyolcban. Jelentkeztek, beválogatnak, és sikerülni fog. Meglátod...
 - Tudom, tudom, " ott leszek melletted mikor megnyeritek " - utánoztam
 - Pontosan!- puszilt meg
A HHI, az a legnagyobb hip - hop táncverseny az egész világon. Pontosabban Hip - Hop International. A csapatommal jelentkeztünk, viszont csak nyolc ember léphet színpadra, és mint ahogy Alex megmondta, beválogattak. Táncolhatok. Már nincs túl sok idő...
 - Anya, ugye ti is jösztök? - néztem rá kiskutya szemekkel miközben kiszálltam a kocsiból
 - Sajnálom kicsim, de tudod, hogy apáddal nem érünk rá azon a napon. Fontos gyűlésen leszek, édesapád viszont akkor kötelezően bent kell maradjon. Ott lesz Alex, meglátod minden rendben lesz! - puszilt meg
 - Hát jó, rendben - sóhajtottam - Szia anya! - nyomtam én is egy puszit neki
Nem tudom elhinni, pont most. Tudják jól, hogy ez lesz életem egyik legfontosabb napja, és nem jönnek el. Anya mindig is a maximumot tette, csak, hogy velem, hogy mindig mellettem legyen. Reggelente is mikor rá ér, nem engedi, hogy a saját kocsimmal menjek, hanem ő szeretne elvinni minket. Csak hogy többet tudjunk együtt tölteni. Most pedig.. ez nagyon rosszul jött össze. Természetesen borzasztóan örülök annak, hogy Alex jön, vagyis csak azt mondta.. de akkor is, anyáék. Mindig azt mondták, hogy büszkék rám. Mindig ott voltak mellettem. De nem tehetek semmit, most inkább, muszáj erősnek maradnom. Meg kell nyernünk. Vagyis.. álmodozni szabad!
 - Betty, tudom, hogy nagyon szomorú vagy ! De én itt vagyok, és ott is ott leszek veled ! Megígérem.
 - Tudom, de olyan rossz... - csordult ki egy könnycseppem
 - Tudom, - ölelt meg szorosan - tudom, hogy nem könnyű. De viszont, gondolj arra, hogy a szüleid sem ezt akarják. Ők sem örülnek azért mert nem lehetnek ott, mert nem lehetnek ott, mikor a lányuk rengeteg ember előtt az óriási színpadra léphet. Táncolni fog..és ők nem nézhetik. Nekik is nehéz, hogy abban a pillanatban, mikor majd megnyeritek nem lehetnek ott gratulálni neked, vagy hogy megölelhessenek..
 - Alex, ne csináld ezt ! Csak még jobban sírok.. - fúrtam bele az arcom még jobban vállába
 - Jaj, neharagudj, csak tudom mit érzel, de azt is tudom, milyen lehet most a szüleidnek.
 - Én is tudom. Na de mindegy, most gyere, még elkésünk.. - léptem kicsit hátrébb
 - Szerintem is, és fejet fel. Mert ... a mókusok nem sírhatnak ! - nevetett
 - A dinók meg nem láthatják ahogyan sír a mókus !
Erre mindketten röhögőgörcsöt kaptunk. Ezt is csak mi értjük. Még alsóban találtuk ki. Ő lett a dinó, mivel régebben dinó fogai voltak, és én lettem  a mókus, mivel szerinte mókus fejem volt. Az emberek újra minket bámultak, mondjuk már megszokhattak. Ezek vagyunk mi. Két idióta aki egymásra talált. Annyi közös emlékünk van, ha visszagondolok a régi szép időre, sírhatnékom van. Ötödik osztályban ismerkedtünk meg, sosem felejtem el. Innen kezdődött a mi barátságunk története is..

* Visszatekintés *

- Szia! Zavarlak? Csak gondoltam megismerkedhetünk. Én nem ismerek még itt senkit, vagyis az előbb mutatkozott be mindenki. Tehát, persze csak ha akarod! Mi is megismerkedhetnénk.. mert na, ha már mindenki.. - össze-vissza beszéltem, zavarban voltam, ő más volt mint a többi.

- Szia! Dehogyis - nevetett fel - Nyugi! Én sem ismerek innen csak pár embert. Viszont tényleg köszönöm.

- Mit? - néztem rá furcsán.

- Köszönöm, hogy ide jöttél. Nem sokan teszik ezt.. mindenki csúfol.. még nincs sok barátom, sőt még legjobb barátnőm sem.. - láttam rajta hogy szomorú, ezért tereltem a témát

- Mit szólnál ha leülnénk arra a padra? - mutattam.

- Én is pont erre gondoltam - mosolyodott el.

- Látod. Első közös gondolatunk.

Leültünk a padra. Annyira aranyos volt. Szőke haja vállán pihent. Gyönyörű nagy kék szemeivel zavarodottan nézett rám. Gondolkodtam mit is mondjak, nem tudom, de abban a pillanatban semmi sem járt a fejemben, pedig én mindig az a típus voltam, aki folyamatosan beszél. Ha kell, ha nem. Mellettem sosem unatkoznak, de most az egyszer, még olyan furcsa volt, nem ismertem őt, de mégis megakartam.. tudtam, hogy egy napon jó barátnőm lesz..

- Tehát, mi is a neved? - törtem meg a csendet.

- Lukács Alexandra - mosolygott - A tied?
- Kádár Betty. Na és melyik a kedvenc állatod?
- A kutyák, azok annyira aranyosak, és ők mindig ott vannak neked.
- Júj, nekem is. Igen - igen, nem hiába mondják, hogy a kutya az ember
  legjobb barátja.
- Na lássuk, eddig te kérdeztél, most én.. melyik a kedvenc színed? - kérdezte már kicsit több bátorsággal
- A rózsaszín. Neked?
- Nekem is. - mosolyodott el
- Még egy közös dolog.
- Igen. Lássuk csak - gondolkodott - hova szeretnél eljutni?
- Hollywood, London, Paris - mondtam
- Úr Isten ! Én is.
- Komolyan? - lepődtem meg
- Igen! Minden álmom egyszer eljutni oda!
- Betty?
- Igen?
- Mit szólnál ha... mi..
- Barátnők lennénk? - mosolyogtam rá
- Igeen, vagyis.. szeretnéd?
- Természetesen, hiszen annyi közös van bennünk.
- Igaz. Leszünk legjobb barátnők örökre?
- Örökre! - öleltem meg.

* Visszatekintés vége * 

Nagyon régen volt, hiszen kicsik voltunk, de még mai napig sem tudom elfelejteni azokat a pillanatokat. Látom magam előtt, annyira hihetetlen, hogy még mindig itt van mellettem. Csodálatos. Nagyon félek. Nagyon félek attól, hogy egy napon őt is elveszítem. Nem bírnám ki. Nélküle nem vagyok önmagam. Segít és támogat ha bajban vagyok, még akkor is ha tudja, hogy ez nem helyes, de ő akkor is mindent megtesz, hogy mellettem legyen. Ha tudná mennyire féltem őt, ha tudná, mennyire fontos nekem...

- Betty! Már megint "Harry Styles" kedved van?

- Még mindig! - vigyorogtam

- De aranyos! - emelte fel a kezem

- Tudom, szerintem is. Egy órát kellett egy helyben maradnom, míg kész lett, de megérte. Szegény nőt kinoztam egy kicsit, mivel egyszer el is kentem..

- Nem csalódtam benned. - vágta rá

- Héé ! - durciztam

- Nekem " Zayn Style " kell ! 

- Legközelebb jössz velem ! 

- Igenis ! 

- Jó reggelt! Hogy vagy Mendy? - mosolyogtam 

Mendy is itt dolgozik, ő a kasszás. Nagyon szép lány, tizenkilenc éves és ő is imádja a One Direction - t. Épp úgy mint Alex és én. Hosszú szőke haja s zöld szeme gyönyörű. 

- Jó reggelt nektek is! Betty ma egy órával hamarabb haza engednek. A főnöknő nemrég szólt nekünk is.

- Rendben, köszönjük. Amúgy Mendy! 

- Igen? - fordult meg

- Nagyon tetszik a felsőd! 

- Köszönöm!

Mindig is ilyen voltam , ha tetszett valami, azt megmondtam. Viszont nem sokszor fordult olyan elő, hogy valakinek a ruháját dícsérjem, de ez nagyon szép volt. Pont illett hozzá. Tökéletes alakja tisztán látszott, hiszen testre tapadós volt. Egyszerűen gyönyörű.. 

- Alex! Már megint vigyorogsz! Kíváncsi vagyok mik járnak ilyenkor a fejedben. Várj! Inkább nem! -nevettem - Komolyan, a reggel is ugyanígy viselkedtél. Tényleg, mesélj csak nekem .

- Hát, az úgy volt, hogy... áh! Nem fontos. 

- Alex! - néztem rá komolyan

- Jó na. Emlékszel mikor beteg voltál és nem jöttél dolgozni? 

- Igen , meséld !

- Hát, akkor.. találkoztam egy sráccal, aki borszasztóan helyes volt. Beszélgettünk, természetesen miközben segítettem neki a megfelelő ruhát kiválasztani az édesanyja születésnapjára. Annyira aranyos volt. Fél órát töltöttünk együtt, miután el kellett búcsúznunk...

- Megcsókolt ? Megcsókolt? - pattogtam 

- Nem, te idióta ! Csak egy puszit nyomott az arcomra, majd számot cseréltünk

- Júj, gratulálok! Találkoztatok már? 

- Épp ez az, ma este randira hívott. - szomorodott el

- Mi van? Citromot ettél? 

- Nem csak.. 

- Nem akarsz vele randizni? Nem tetszik? - kérdezősködtem

- De! Épp ez az! Túl szép, hogy igaz legyen. Ő olyan más mint én. Azt sem tudom mit vegyek fel este.

- Mihez kezdenél te nélkülem ?! - öleltem meg

- Szóval segítesz? - nézett rám nagy szemeivel

- Természetesen. 

Munka után, gyorsan haza mentünk, majd egyenesen be Alex szobájába, szegény nagyon izgult. Mondjuk megértem , én sem tudnék ilyen helyzetben nyugodt maradni.

* Alex szemszöge * 

Annyira izgulok, ő annyira más. Félek, félek, hogy nem tetszem majd neki. Félek, hogy elrontok valamit, vagy ciki helyzetbe kerülök. Szerencsére Betty mint mindig segít nekem. 

- Betty !!! Segíts !!! Ez vagy ez? - mutogattam a ruháimra

- Talán ez. 

Hosszas órák után sikerült kiválasztani. Remélem tényleg jó választás. Remélem tetszeni fog neki. Már csak egy óra és itt lesz. Félek

* Betty szemszöge *

Alex gyönyörű. A ruhája, a haja, a sminkje. Igen, most egoista vagyok, de én egy zseni vagyok. Nagyon szerencsés az a fiú, de ha bármi rosszat mer tenni, vagy ő is összetöri Alex - et a saját kezemmel fogom megfolytani. 

- Betty ! Biztos jó vagyok így? - idegeskedett

- Te nem bízol bennem? Mondtam már, hogy " perfect " ! - pusziltam meg 

- Gyere, menjünk le. Nemsokára itt lesz. Addig is mesélj még egy kicsit róla.

Lementünk. Bekapcsoltuk a TV - t , és pont mint évekkel ezelőtt, a One Direction ment, mi pedig elkezdtünk ugrálni és ordítozni. Innen látszik, hogy mi sem változtunk.. 

- Még pár perc buba ! Hol a telefonod? 

- A fenébe ! Fent hagytam, várj. - futott fel a lépcsőn

Csengettek. Biztosan az a " titokzatos fiú " . Kinyitottam az ajtót, de amit láttam nagyon meglepett. Alex - nek tényleg van ízlése. Nagy szemekkel bámultam, azt hiszem kicsit túl feltűnően is..

- Khöm, bejöhetek? Alex? - kérdezte 

- Jaj, neharagudj. Betty vagyok, Alex legjobb barátnője - nyújtottam a kezem

- Patrick. - viszonozta

- Nem sokára jön, csak fent hagyta a telefonját .. - fordultam a lépcső felé 

- Rendben. - mosolygott

- Kérsz valamit inni? 

- Egy pohár vizet, köszönöm.

Alex nem siettete magát. Viszont Patrick és Alex biztosan össze fognak jönni. Tökéletesen illenek egymáshoz. De álmodni sem mertem volna, hogy Alex ilyen szerencsés lesz. Megérdemli őt. Mostmár minden csak Patrick - on múlik. 

- Jövök!!! - kiabálta Alex

- Ideje lenne - nevettem 

- Azta.. - nézett nagyot Patrick

- Tudom - vágtam rá - gyönyörű.

- Az . - mosolygott

- Alex jó szórakozást nektek ! Patrick, te pedig vigyázz rá ! Viszont ha bármi baja esik, velem gyűlik meg a bajod ! Rád uszítom Kevin - t ! Nagyon rosszul jársz ! Vigyáz mit csinálsz ! - mondtam komolyan

- Nyugi csak viccel! - puszilta meg Alex a "hercegét"

- Vagy nem ! - emelgettem a szemöldököm

- Jó, megértettem Betty - nevetett - vigyázok Alex -re és megígérem nem csinálok roszat ! 

- Na azért ! Vigyázzatok magatokra tubicáim. - integettem nekik ..

* Alex szemszöge *

Úgy érzem ez az este hosszú lesz...

Prológus

  Nem is tudom hol kezdjem. Talán a legelején kéne !

A nevem Kádár Betty, tizennyolc éves vagyok. Magyarországon élek a szüleimmel. Van egy 14 éves hugom, gyönyörű. A neve Anita. A családom fantasztikus, nélkülük most nem lennék itt. Nem lennék az aki vagyok. Neki köszönhetjük, hogy elértük az álmainkat.
 Anita hét éve, én viszont tizenkét éve táncolok. Rengeteg versenyt megnyertünk már, így kezdődött az én történetem is.. AZ a verseny. Az a verseny, mely megváltoztatta az életem. Az a verseny, mely megváltoztatott engem. Az a verseny, mely rádöbbentett ki is az, aki a bajban is mellettem van, nem csak mikor valami kell. Az a személy, aki bebizonyította nekem, hogy a legrosszabb pillanataimban is mindig mellettem lesz. Akire mindig számíthatok. Csodálatos. Ő Lukács Alexandra, szintén tizennyolc. Imádnivaló. Tudni kell róla, hogy mint már említettem , megbízható személy. Viszont ha nem ismerném, azt hinném róla, hogy őrült, de mivel ismerem.. tudom, hogy az. 

 Ha vele vagyok, minden próblémámat megoldjuk. Mellette önmagam tudok lenni, mindent tud rólam. Mindent.. Nincs olyan amiről ne tudna, ez szerintem kölcsönös. Ő már családtag. Ő az én másodlagos húgom! 

 Az életem viszont bonyolultabb, mint ahogy valaha megálmodtam volna. A fiúk. A családom. A húgom. A tánc... és a legjobb barátnőm. Az életem fenekestől felfordult..